„Hagyjad az Úrra a te utadat”
* Csurgó, 1952. jan. 1.
Az Isten Igéje mindig egyet mond, és azt az egyet szüntelenül mondja – mert Isten sohasem hagyja tanácsolás nélkül az embert. De azt, amit mond bizonyos alkalmakkor jobban megértjük, mert nyitottabb a szívünk Isten szava számára. Ma, ennek a sok félelemmel és reménnyel várt Újesztendőnek első napján jobban megértjük, mint valaha ezt a felséges zsoltárverset: „Hagyjad az Úrra a te utadat és bízzál benne, majd ő teljesíti” 
Ma mindnyájunkat elfog a szorongó várakozás és félelem érzése: mit hoz az új év, mi vár reánk abban, öröm vagy üröm, nevetés vagy sírás, nyereség vagy veszteség, mélység vagy magasság, élet vagy halál? Mintha görcs szorítaná a szívünket, úgy szorítják ezek a kérdések, a jövő kérdése. Mert a jövő ma félelmetesebb és kiszámíthatatlanabb, mint valaha. A világ vajúdásban van. Félelmetes, szinte emberfeletti erők mozdultak meg és feszülnek egymással szembe mintha roppant tűzhányók kezdtek volna el működni, remeg tőlük a föld, megváltozik az ábrázatja, nem marad semmi a helyén. a hegyek a tengerbe zuhannak, és a tengerek hegyeket szülnek. Mikor volt ilyen vihar a világban? Mikor értette az ember ilyen jól, hogy nem mi intézzük a sorsunkat?!
Igy állunk az Újesztendő küszöbén. S ezen a küszöbön állva ma nyitottabb a szívünk, és könnyebben megértjük Isten biztató szavát: hagyjad az Úrra a te utadat, a te sorsodat. Aki ezen a küszöbön állva hallja a vihar ijesztő zúgását, és megremeg tőle, az hallja meg az Isten szavát is, és örüljön. Aki érzi, hogy megmozdul és remeg alatta a föld, az érezze meg az Ur szavának erejét is — és bizakodjon! Az Ur szava erősebb a viharnál és a földrengésnél: azok elmúlnak, de az Isten beszéde mindenha megáll. Isten szava pedig azt mondja a szédülő, talajt veszített embernek: Hagyjad reám a te utadat!
Hogyan kell ezt érteni’?
„Hagyjad” — ez nem azt jelenti, hogy tedd össze a kezedet, ülj a sutba, vagy ülj oda rövid mámort keresni a borosüveg mellé, és ne csinálj semmit. Amikor a dolgok rosszul mennek, az események keresztülhúzzák terveinket és számításainkat, akkor az ember hajlamos erre a sutba ülésre és borhoz menekülésre. Minek vessek, ha nem biztos, én aratok, minek plántáljak szőlőt, ha nem biztos, hogy én iszom a borából, minek ültessek virágot, ha esetleg más szakítja le, minek építkezzek, ha lerombolhatják, minek dolgozzak, ha kezem szerzeményét néhány óra alatt elveszíthetem? Ilyen körülmények között hajlamosak vagyunk Salamon bölcsességére: „minden hiábavalóság!”
A Biblia ismeri ezt az embert és ezt a lelkiállapotot. Az utóbbi időkben sokaknak figyelmét felhívtam erre a versre a Prédikátor könyvében: , Aki a szelet nézi, nem vet az; és aki a fellegre néz, nem arat” (Préd 11,4). Itt van az ember, aki megriadtan nézi a szeleket, a sűrű fellegeket és nem vet.
Isten pedig nem helyesli ezt a magatartást, hanem azt mondja az embernek: „Reggel vesd el a te magodat- és este se pihentesd a te kezedet. (11,6). Gyűlnek a fellegek. fújnak a szelek — de te azért csak vesd el a te magodat!
Amikor a hitleri Németország kérdésessé tette az egyházak létét. amikor teljes volt a zűrzavar, amikor az egyik rész behódolt. eladta magát. a másik rész pedig ellenállásra készült, akkor Barth professzor, a hitvalló egyház nagy tanítója azt mondotta: egyik út sem helyes, sem a megijedt behódolás, sem az esztelen ellenállás — nekünk folytatnunk kell a magunk dolgát. „als wäre nichts geschehen” mintha mi sem történt volna — mintha nem volna sötét felleg és gonosz szél.
„Hagyjad az Úrra” ez azt jelenti: tedd csendesen, bizakodással a dolgodat, „mintha mi sem történt volna”, szánts-vess, fonj, varrj, ültess virágot – ameddig lehet. S a többit hagyjad az Úrra. Azt az időt, amikor már nem lehet, hagyjad Őreá. „Hagyjad” — ezzel nem azt mondja az Isten Igéje- hogy hagyj fel mindennel, hanem azt, hogy csinálj mindent úgy, mint eddig, és azt, amit csinálsz, hagyd az Úrra. A gondot, rettegést, aggodalmat hagyd reá – a sorsodat.
De ez a felszólítás, hogy „hagyjad”, nemcsak azt a magatartást ítéli meg mikor az ember felhagy mindennel és nem csinál semmit. hanem egy másikat is: azt, amikor fut és akar. Amikor Isten helyett ő maga akarja magát megmenteni. Amikor nemcsak a dolgát végzi. hanem a megmentés dolgát is végezni és a megmenekülés gondját is viselni akarja. Isten megítéli a pánikhangulatot, az aggodalommal teljes önmegmentési kísérletet. Az Asszíria ellen Egyiptomba menekülő zsidóknak azt mondja: ,Megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna; csöndességben és reménységben erősségetek lett volna; de ti nem akartátok, hanem azt mondtátok: Nem, sőt lóra ülve futunk: ezért futnotok kell: és gyors paripán elvágtatunk. Ezért gyorsak lesznek üldözőitek” (Ézs 30,15-16). S ez azt jelenti: Ne fuss és ne vágtass, hanem inkább térj meg. Ahelyett, hogy a futásod módján töprengenél, állj meg és imádkoznál. Futásod nem ment meg – mert üldözőid gyorsabbak lesznek nálad! Az Isten ment meg. Térj hozzá és nyugodj meg. Szárnya árnyékában jó helyen vagy. „Aki benne hisz, az nem fut” — mondja az Ige (Ézs 28,16). Légy csöndben és várj. A te üdvösséged Istenére, az Ő neve teljesülésére, az Ő könyörületére várj. Az Istenre figyelő csönd és reménység erő. „Megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna.”
Hogyan kell hát érteni, hogy „hagyjad”? Úgy, hogy ne tégy se kevesebbet, se többet, mint amennyi a te részed. A dolgodat tedd meg — „mintha mi sem történt volna” — de a gondodat hagyd rá. Nyugodj csöndesen meg!
Aztán itt van még ez a felszólítás, hogy ,bízzál benne” Úgy vettem észre, hogy itt a gyülekezetben a legkedvesebb és ma különösen sokat ismételt ige a 125. zsoltár első verse: ,Akik bíznak az Úr Istenben, nagy hiedelemmel. azok nem vésznek el semminemű veszedelemben…” Mintha ismernénk a bizalmat. Az igazság az, hogy rosszul értjük Mert mi abban bízunk, hogy Ő majd felhozza a mi igazságunk. a mi akaratunk, a jótetszésünk napját. Az Igében pedig nem erről van szó. Az Ige azt mondja: ne abban bízz, hogy amit te akarsz. azt Isten megadja. Ez nem bizalom. Ez bolond remény, ez az önző. ó-ember reménye. Az az igazi bizalom — és Isten ilyet kér — hogy amit éppen ád, az jó nekem és elfogadom. Arra hív fel Dávid: Úgy bízzál Istenben, hogy azt is hálásan fogadd, amit te rossznak látsz. Mert ez a hitnek bizalma: hiszem. hogy Isten úgy szeret, hogy mindent javamra fordít.
Józsefet a testvérei kútba dobták — és az Isten jóra fordította. Kútban lenni nagyon rossz dolog. különösen. ha a testvérei dobják oda az embert. A hitnek bizodalma pedig abból áll, hogy ezt a kutat is elfogadom Istentől. Kútba. tüzes kemencébe, fenevadak közé dobnak. s én tudom, hogy javamra szolgál 
és tudom, hogy a mi Istenünk ki tud szabadítani onnan. De ha nem szabadítana ki”. akkor is O az Isten. Ez a bizalom. Igy bíznál Istenben. Ne abban- hogy kedved szerint jót ád — bort, búzát, békességet. Ne abban, hogy 
,bő zsírral” fog ékesíteni, hanem abban, hogy akármit ad, az neked jó.
Ez nem vak bizalom. nem fatalizmus, hanem igenis jól megalapozott, jogos bizalom. Ebben lehet bízni, mikor útjaimat az Urra hagyom. mert az Úr nem ismeretlen, kiszámíthatatlan Isten, hanem a mi megváltó Krisztusunk Atyja, aki megbizonyította a hoznánk való szeretetét. A szeretetben pedig lehet bízni. Aki az Ő Fiát adta nékünk, abban lehet bízni. A szeretet Isten szeretetének ismerete — kiűzi a félelmet.
Ha ismered a váltságot szerző Istent, megismered a Gondviselőt is. Előbb a Fiút, aztán az Atyát. Az Atya gondviselését senki sem Ismeri addig, míg meg nem ismerte a Fiú szabadítását. Addig csak szaval a gondviselésről — és közben fél. Előbb a bűnök bocsánatát ismerjük meg, aztán a gondviselést 
Előbb a bűneidet hagyd rá, aztán ráhagyhatod az útaidat is. Először azt kell elmondanod: íme az Isten báránya, aki elvette a bűneimet — s azután elmondod: íme, szerelmes Atyám, aki felvette az én sorsomat.
Ez Istennek újévi üzenete az O gyülekezete számára a 37. zsoltáron keresztül: Hagyjad az Urra a te utadat. hagyjad Reá ezt az évet. Ne félj, ne rettenj meg, ne menekülj — és ne magad keress megtartást, menedéket. hanem bízzál Benne! Csöndesedj el és nézz a Jézus Krisztusra. Benne meglátod a gondviselő Urat, aki tenyerébe vette sorsodat s aki teljesíti útaidat. Nézz a Jézus Krisztusra. Előtted a küzdőtér, az akadályok és a megkörnyékező bűn — nézz a hitnek fejedelmére! Ha Őt megragadod, biztos lehetsz abban, hogy a harcot megharcolod, az akadályokat legyőzöd és a kísértésben megmaradsz.
Ámen.[1]
- A megtalált prédikáció kísérőleveléből:
„Kedves Évikém, mivel azt írtad, hogy szeretnél egyszer hallani, hát elküldöm ezt a prédikációt (…). Olvasásakor próbáld magad belehelyezni a csurgói gyülekezet adott szituációjába.”
Ha van legépelt Ravasz-prédikációd, kérlek, küldd el. ↑