Máté 5,43-48 – (Filippi 3,12-16)
Budapest, Pasarét, 1969. július 13.
Egy héttel ezelőtt jelent meg a mai negyvenéves írók egyik képviselőjének érdekes és fontos írása ezzel a címmel: „Egy hívő vallomásai” (Népszabadság, 1969. július 5.). Az író nem keresztyén értelemben hívő. hanem mint forradalmár, aki keresi a megváltozott világ követelményeinek megfelelő magatartásformákat. A hit, amely ehhez a kereséshez szükséges. „tudással párosult meggyőződés, érzelmi. indulati többlet, ami nélkül cselekvésképtelenek vagyunk”. Ezt a hitet kéri számon, amikor kritizál. Kritikájának néhány mondata nekünk, keresztyén hívőknek rendkívül fontos. Ezt írja: ,.Ha Doktor Smith kiválóan végzi munkáját, szakadatlanul képezi magát, jól bánik a betegeivel, igazságos a beosztottjaival, kedveli Bachot és Tolsztojt. szereti családját, akkor Londonban azt mondják róla, ő a tökéletes polgár mintaképe.
Ha Kovács doktor kiválóan végzi a munkáját. szakadatlanul képezi magát … [stb.], akkor itt, Budapesten azt mondják, ő a becsületes szocialista ember mintaképe. ”
Ugyanerre a Kovács doktorra és kollégáira. Londonban és Budapesten egyaránt, az intézményes vallás képviselői azt mondják ő a jó keresztyén. aki „a kor szavát megérti”, a keresztyén hívőnek megtestesítője.
Csakhogy ehhez a magatartásformához, ehhez az életfolytatáshoz nem kell hit – mondja az idézett író. Ehhez nincs szükség sem polgári, sem szocialista, sem keresztyén hitre. „Ha ennél többet nem tudunk mondani [tudniillik, minthogy egy ilyen magatartásformát prédikálunk], akkor a hit fölöslegessé válik”. Ha nem tudunk mást tenni, mint arra az emberre. akire már ráragasztották a polgár és a szocialista ember címkéjét, mi is ráragasztjuk a magunkét, jobb, ha semmit sem teszünk.
A példamutató munkavégzés, az önképzés, az emberi kapcsolatokban való tisztesség, a művészet és a család szeretete – ez mind szép és jó dolog, fontos érték, de ha ennél többet nem tudunk ajánlani, ne beszéljünk hitről. A hit nem redukálható arra, hogy valaki az idézett hasonlat értelmében Doktor Smithé vagy Kovács doktorrá, jó polgárrá vagy becsületes szocialista emberré válik.
Ne tessék azt gondolni, hogy eltértem témánktól, s nem a textusról beszélek, hanem a Népszabadság egyik cikkéről. Az eddig elmondottak bevezettek a Hegyi Beszéd témájának sűrűjébe. A cikkre éppen azért reagáltam elevenen, mert a Losung szerint előtte két nappal olvastam a Hegyi Beszédnek ezt a részét, amely arról szól, hogy keresztyénként élni több, mint az általánosan érvényes szabályok betartása. A szabályokat betartották a vámszedők és a pogányok is – az írástudók és a farizeusok pedig megtestesítői voltak a szigorú előírások hiánytalan betöltésének. Jézus azonban így szólt: „Mondom nektek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyek országába” (Mt 5,20). Krisztus szövetségében élni, keresztyénként élni. hitben élni több, minthogy Smith, illetve Kovács doktorok példájára jó polgárok vagy’ jó szocialista emberek vagyunk.
Erről a többről, a többletről beszél a textus utolsó verse: „Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes” Ezt a Jézus követelte tökéletességet az egyházon belül sokféleképpen félreértették (külön téma volna ezekkel a mérgező hatású, gőgöt és kétségbeesést szülő félreértésekkel foglalkozni). Idegen tökéletesség-eszményeket hirdettek, ahelyett, hogy a bibliai összefüggésre ügyeltek volna. Döntően fontos az, ahogyan maga Jézus értelmezi a tökéletességet: „mint a ti mennyei Atyátok” Tehát az Isten hasonlatossága szerinti tökéletességről van szó. Az övét pedig így jellemzi Jézus: „felhozza napját mind a gonoszokra, mind a jókra. és erőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak” (45. vers). Ebben áll az Isten tökéletessége. akit Jézus hirdet, akinek nevében bűnösöket hív magához és új parancsot ad.
Mi ennek a tökéletességnek lényege’? Az, hogy Isten nem visszaad, viszonoz, hanem először ad. Nem reagál, nem visszahatólag cselekszik – az emberi cselekvés szerint hanem megtartja elsőbbségét. kezdeményezését, szabadságát. Az Isten tökéletes szabadsága abban áll, hogy átnéz az emberi tetteken, és a saját igazsága szerint cselekszik. Igazsága pedig: irgalom és szeretet. Az igaz Isten semmi máshoz nem tartja magát, mint önmagához. saját igazságához. „Ha mi hűtlenkedünk, Ó hú marad” – írja Pál Krisztusról.
Isten abban tökéletes, hogy tartja magát a saját igazságához, annak törvénye szerint bánik velünk.
Legyetek tökéletesek – tanítja Jézus – ennek az Istennek hasonlatosságára. Tartsátok magatokat saját életetek törvényéhez. Es mert a ti életetek Krisztus, mert hit által Ó él bennetek, azért az önmagatokhoz való hűség a hozzá való hűséget jelenti.
Ebben a Krisztushoz – és így önmagatokhoz – való hűségben szabadok 
vagytok arra, hogy az emberekkel való kapcsolataitokban ne a második szó legyen a tietek, hanem az első: ne pusztán reagáljatok, vissza-hassatok arra. amit ők tesznek veletek, hanem kezdeményezők maradjatok. Ne engedjétek redukálni magatokat a puszta reagens szerepére. Nem reagensek vagytok, hanem emberek: Isten emberei, Krisztus követői; őrizzétek meg a szabadságotokat, álljatok meg a hitben. A hitben megállni annyi, mint megmaradni a szabadságban és szeretetben.
A tökéletességre-intés így hangzik tehát: ne ahhoz szabjátok magatokat. amit az emberek tesznek veletek, hogy azt viszonozzátok, hanem maradjatok hílek a bennetek levő Krisztushoz, és cselekedjétek a jót. Ha valaki valóban cselekedni akarja, annak segítségére jön a Szentlélek, hogy adott esetben, adott kérdésre nézve meg tudja ítélni, mi aj ó és a rossz. A szándék, az indulat a fontos: viszonozni akarunk, vagy pedig hűek maradni a Krisztushoz és így a saját létünk törvényéhez. Ézsaiásnál olvassuk ezt a mondatot: „nemesnek nemes gondolatai vannak, és kitart azok mellett” (32,8). Ha nemtelenül, méltánytalanul bánnak velünk, nem vesszük át ezt a stílust, nem mondjuk azt, hogy „ha ti így. hát akkor én is!” – hanem kitartunk a jó és igaz, a nemes mellett, egyoldalúan. Ha a születési arisztokráciát valaha kötelezte a nemesség – legalábbis elvben –, mennyivel inkább kötelezi a felülről születetteket! A bennünk lakó Krisztus „nemessége”, az Isten gyermekeinek méltósága, tisztsége kötelez.
Ez az elkötelezés, az ennek való engedelmesség nehéz. Nehéz azokat áldani, akik minket átkoznak, és azokkal jót tenni, akik gyűlölnek. Aki mást mond, annak vagy nincsen tapasztalata, vagy hazudik. Ez a nehéz: a Krisztus terhe, amelybe a természetes ember belerokkan, de amely alatt az új ember napról-napra nő. A tökéletes engedelmességet sohasem érjük el: erről ír Pál a Filippi levélben. Sohasem érjük el azt az állapotot, amikor tetteinkben nem lesz semmi viszonzás, visszafizetés-jelleg, hanem kizárólag a Krisztus törvényéhez szabjuk magunkat. Nem érjük el – de úton lehetünk. És Istennél csak az számít, hogy úton vagyunk-e. Ha valaki tökéletes, ilyen értelemben legyen az. Isten, aki a szíveket vizsgálja, tudja. hogy ilyen értelemben. az úton-lét, az igyekezet értelmében tökéletesek vagyunk-e?
Néhány rövid kiegészítő megjegyzés szükséges még, hogy az elmondottakat félre ne értsük. Az ellenség szeretése, az üldözőkért való imádság nem azt jelenti, hogy mi keresztyének a földnek minden igazságtalanságát eltűrjük, lenyeljük – és így konzerváljuk. Ez a hagyományos – és jórészt jogos 
vád a keresztyén egyház társadalmi szerepe ellen. A hit azonban nem azonos az „alattvaló-mentalitással”, amely egyedül a hatalmat tiszteli. A Hegyi Beszédben Jézus nem általános szabályokat tanít, amelyekkel a jelen való világ társadalmát kormányozni lehet, hanem követőinek magyarázza az új parancsolatot, az Új Szövetség tagjainak a szövetség törvényét, az élet törvényét. Nekünk ehhez az újhoz és többhöz kell szabnunk magunkat! Micsoda magatartásformát tudnánk fölmutatni ma, ha csakugyan ehhez szabnánk magunkat! Keresztyén voltunk ebben a többletben áll, s nem abban, hogy jó Kovács doktorok vagyunk.
Ha azonban éljük ezt a többletet, ha az életünk úton-lét afelé, hogy ezt minél jobban megvalósítsuk, akkor az emberek közötti igazságosság ügye iránt nem közönyösebbek, hanem érzékenyebbek leszünk. Akkor imádkozunk a világ üldözöttjeiért, akkor teszünk meg értük minden tőlünk telhetőt, ha imádkozunk az üldözőinkért. Minél kevesebbet akarunk a magunk számára, annál valódibb lesz az az „értelmi és indulati többlet”. amellyel az emberek közti igazságosság ügyét akarjuk szolgálni. Ebből az indulatól és szolgálatból azonban egy vonás hiányozni fog: a gyűlölet. Mi nem azért vagyunk itt, hogy együtt gyűlöljünk, hanem hogy együtt szeressünk. Ha valakire érvényes az antik és újkori humanizmusnak ez a szép mondata, követelménye, ránk mindenekelőtt. Amire eljutottunk, abban járjunk is: a Jézus Krisztus többletében.
Ámen.